Három tipp arra, hogyan adj el egy borkiállításon

Korábbi, a nemzetközi borkiállítások előkészítéséről, marketingkoncepciójának kialakításáról szóló cikkünk aktuális írásunk előzményeként szolgál, így mindenképpen javasoljuk, hogy olvasd el, ha eddig kimaradt volna. Ezt megteheted IDE kattintva.

Most ezt a témát folytatjuk, de a vásár előkészítéséről áttérünk arra, mit tegyünk a helyszínen a sikeres értékesítés érdekében.

1. Kapcsolatfelvétel

Egy szakmai kiállításon a vendégekkel kialakított kapcsolatra tekinthetünk úgy, mint a flörtölésre. Ebből a szempontból is előnyös, ha elvégeztük az előkészítő munkát és konkretizáltuk a saját sztorinkat, azaz hogy mitől vagyunk eltérőek, különlegesek a minket körülvevő többi kiállítótól, természetesen jó értelemben. A mosoly is fontos, nem véletlen a kínai mondás: ha nem szeretsz mosolyogni, ne nyiss üzletet. Az első mondat kiemelt jelentőségű a minket nem ismerők számára. Legeredményesebb egy kérdéssel, a beszélgetés folytatása érdekében egy nem eldöntendő kérdéssel indítani.

2. Utolsó mondat

Nemcsak az első, hanem az utolsó mondatnak is kiemelt jelentősége van. A lezárást a partner igényeihez igazítva – attól függően, hogy importőrrel, sommelier-vel vagy például újságíróval beszéltünk – érdemes úgy alakítani, hogy mindkét fél számára egyértelművé váljon a következő lépés.

photo: Messe Düsseldorf

Legyen szó minta- vagy információküldésről, ehhez szükség van arra, hogy meglegyenek a kontaktadatok, és hogy gondoskodjunk az egyedi igények rögzítéséről – így a nap végére sem felejtjük majd el, hogy kinek mit ígértünk.

3. Utómunkák S. O. S.

A vásár vége egy kereskedelemmel foglalkozó számára tulajdonképpen a munka kezdetét jelenti. Bármilyen fárasztó is egy ilyen rendezvény, nem érdemes pihenőnapokat beiktatni utána, mert ha nem jelentkezünk rögtön, nő az esélye annak, hogy a konkurencia megelőzzön. Ebből a szempontból praktikus, ha a follow-up tevékenységhez szükséges anyagokat – árlisták, bemutatkozó szövegek a szükséges nyelvekre fordítva, képek – már a vásár előtt előkészítjük, így ezt követően ezzel már nem veszítünk időt. Minél alaposabb jegyzeteket írtunk a vásár helyszínén, annál gyorsabb és hatékonyabb lesz később a munka, nem is beszélve arról, milyen jólesik mindenkinek, ha emlékszünk a speciális igényeire.

Tóth Adrienn

Ide jöhet a könyvről kép, szöveg, gomb, bármi…

Ez az oldal cookie-kat használ. Nekünk, a Wineglass Communication-nál fontos az adataid védelme. A honlapunk szolgáltatásaink biztosítása, a felhasználói élmény javítása és a látogatottságának mérésére, hirdetéseink eljuttatása érdekében sütiket és más követő megoldásokat használ. Bizonyos adatokat hozzájárulásod esetén átadunk külső partnereknek, például a Google-nek.

Az „Elfogadom az összes sütit” gomb megnyomásával egyszerre tudsz hozzájárulást adni az összes cookie lefutásához.

Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az „Adatvédelmi beállítások” linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyre szabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!”


Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor weboldalunkat meglátogatod. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmedet, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogod tudni kielégítően használni.

Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor weboldalunkat meglátogatod. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmedet, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogod tudni kielégítően használni.

Összes tiltása
Összes engedélyezése