Az újévi fogadalmad legyen a tervezés

Tudjuk, hogy a marketinghez és a kommunikációhoz való hozzáállásunkat az egyik napról a másikra nehéz gyökeresen megváltoztatni. Épp ezért fontos, hogy lépésről lépésre építkezzünk. Ha csak lassabban haladunk, az sem feltétlenül probléma, egy pincészet működtetése, a szőlőművelés és a borkészítés úgyis a hosszú távú gondolkodásra tanítja az embert. Ha pedig ennek jegyében csak egy dolgot fogadunk meg 2018-ban, az legyen a tervezés. Miért is? Vegyük példának a közösségi médiát!

Mert időt spórolunk

Ha úgy gondolod, hogy időt vesztesz azzal, hogy ahelyett, hogy rögtön végrehajtanád a feladatot, előbb megtervezed azt, hasonlítsd össze azzal, hogy mennyivel több időt igényel havonta nyolcszor leülni a számítógép elé és „gyorsan” kitalálni, mit tegyél ki a pincészet Facebook-oldalára, mint kéthetente egyszer átgondolni, hogy milyen rendezvények, hírek, munkafolyamatok várhatóak a következő hetekben a borászat, a borvidék körül, és ezekből felépíteni egy programtervet, amelyet előre ütemezve akár rögtön be is állíthatsz.

Mert így kell a legkevesebb kompromisszumot kötnünk

Ha épp beestél a metszésből, és fél óra múlva jönnek a vendégek vagy a szállító, és tudod, hogy a kettő között még épp annyi időd van, hogy frissítsd az oldaladat, gyorsan gondolkozni kezdesz, mit rakhatnál ki. Előfordulhat, hogy sok ötleted van, amit egyszerűen azért nem tudsz megvalósítani, mert például nincs hozzá fénykép. Így ahelyett, hogy egy friss képet raknál ki az éppen a pincészetben zajló munkákról, megosztod valaki más bejegyzését, ami kisebb elérést hoz, vagy közzéteszel egy olyan linket, amelyet már korábban is publikáltál. Ha ezzel szemben már a hét elején tudod, hogy kellene egy metszést ábrázoló fotót készítened péntekig, akkor több napod is van rá, és még eredetibb tartalmat rakhatsz ki.

Mikor térjünk el a terveinktől?

Persze az előre nem látható, hirtelen lehetőségekkel nem lehet számolni. Mi történik, ha megjelenik rólunk egy méltató kritika, vagy sikerül egy álomszép havas tájképet készítenünk? Ilyenkor sincs gond, hiszen bármikor újratervezhetünk – Excelben még könnyebb is, mint papíron. Az előre beidőzített posztoknak új megjelenési időpontot adhatunk, és feltölthetjük helyettük a friss képet, cikket. Persze a tervezést nemcsak a közösségi média esetében érdemes használni, hanem hírlevelünk tartalmának összeállításakor, fizetett PR-cikkek esetében, és programszervezéskor is.

Tóth Adrienn

Ide jöhet a könyvről kép, szöveg, gomb, bármi…

Ez az oldal cookie-kat használ. Nekünk, a Wineglass Communication-nál fontos az adataid védelme. A honlapunk szolgáltatásaink biztosítása, a felhasználói élmény javítása és a látogatottságának mérésére, hirdetéseink eljuttatása érdekében sütiket és más követő megoldásokat használ. Bizonyos adatokat hozzájárulásod esetén átadunk külső partnereknek, például a Google-nek.

Az „Elfogadom az összes sütit” gomb megnyomásával egyszerre tudsz hozzájárulást adni az összes cookie lefutásához.

Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az „Adatvédelmi beállítások” linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyre szabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!”


Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor weboldalunkat meglátogatod. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmedet, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogod tudni kielégítően használni.

Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor weboldalunkat meglátogatod. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmedet, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogod tudni kielégítően használni.

Összes tiltása
Összes engedélyezése