Barion Pixel
Kövessen minket

Szolgáltatások_

Borleírások + -

Egy borleírás készítése során annak terjedelmét és stílusát a megjelenés helyéhez és a célközönség igényeihez igazítjuk, hiszen egy hipermarketben értékesítésre szánt palack hátcímkéjére célszerű másféle borleírásnak kerülnie, mint egy prémium bor szakmai adatlapjára.

Hírek és más szövegírási feladatok + -

Sok esetben találkozhatnak a fogyasztók vagy a kereskedelmi partnerek olyan honlapokkal, amelyeknek a „Hírek, aktualitások” rovatában két-három éves a legfrissebb bejegyzés. Tudjuk, hogy itt nem arról van szó, hogy ne történne semmi, csak éppen nem jut a feladatra írói véna vagy idő. Telefonon folytatott anyaggyűjtést követően korrektúrázott szöveget küldünk, igény esetén szakfordító által angolra fordítva.

Új honlapok készítése + -

Az ma már közhelynek számít, hogy minden pincészetnek érdemes honlapot működtetnie, hiszen ezáltal lehet a legköltséghatékonyabban elérni a fogyasztókat. Annak sajnos már kevesebben szentelnek figyelmet, hogy az átalakuló technikai eszközök (egyre többen mobil eszközökről interneteznek, így elvárás, hogy okostelefonon böngészve is áttekinthető, kezelhető legyen a honlap) és vizuális igények (letisztult, könnyen áttekinthető honlap) miatt az internetes oldalakat megjelenésükben is érdemes 5-10 évenként frissíteni. Mi szívesen segítünk ebben.

Honlapok frissítése + -

Előfordulhat azonban az is, hogy magával a honlap megjelenésével elégedett a pincészet, de a szöveges tartalomhoz több éve nem nyúltak, így az mára elavulttá vált. Ebben az esetben szívesen átnézzük közösen a pincészet oldalát, és a szóban egyeztetett információk alapján frissítjük a szöveges tartalmakat.

Social Media csomag + -

Van olyan borászat, aminek rendben van a honlapja, működik a webshopja, tele vannak a kóstolói. Azonban a borász nem szeretne nap mint nap a pincészet social media csatornáival (Facebook, Instagram) vesződni, fotókat szerkeszteni, posztokat írni, hirdetéseket beállítani, tartalmat keresni. Mi ezt mind elvégezzük helyette, hogy ő addig is a legfontosabbal, a szőlővel és a borokkal foglalkozhasson.

Prospektus, szóróanyag, boradatlap + -

Ilyen igény esetén is komplex szolgáltatást tudunk nyújtani, hiszen a konzultáció alapján megírjuk a szakmai elvárásoknak is megfelelő szöveget, igény esetén gondoskodunk a fordításról, a képanyag elkészítéséről, valamint a projekt grafikai tervezéséről is.

Facebook kampányok + -

Komplett, tematikus kampányok kidolgozásával és lebonyolításával támogathatjuk egy jól körülírható cél elérését, legyen szó akár a pincészet egyik borcsaládjának bemutatásáról, egy fesztiváljellegű esemény ismertté tételéről vagy egy imázskampány megvalósításáról.

Sajtóközlemények + -

Hírértékkel bíró esemény vagy rendezvény kapcsán pincészetek, borvidékek vagy borászati szervezetek számára írunk a megadott információkból olyan sajtóközleményt, amely azon túl, hogy a szakmai szempontoknak megfelel, jól használható és vonzó az újságírók számára is. A sajtóközleményt kiküldjük a szerkesztőségeknek, bloggereknek. Tudjuk, hogy a sajtóközlemény megjelenésének sikerét nagyban növelheti a megfelelő fotó- és háttéranyag.

Pályázati kommunikáció + -

Sikeresen lefolytatott pályázatok kommunikációs tapasztalataival a hátunk mögött tisztában vagyunk azzal, hogy egy komplex fejlesztést megvalósító pályázat esetében a kommunikációs céloknak nemcsak eredményesnek és hatékonynak kell lenniük, hanem meg kell felelniük az adott pályázat formai előírásainak is, valamint szintén kiemelkedő jelentőséggel bír az is, hogy a feladatok határidőn belül elkészüljenek.

Rendezvénykommunikáció + -

Boros szervezetek vagy borvidékek közösségi eseményeinek, valamint egyéni pincészetek nagyobb programjainak hatékony kommunikációjában fontosnak tartjuk az adott program alapos és jól áttekinthető leírását, a különböző közösségimédia-felületek használatát. Az egyes rendezvények esetében felhasznált kommunikációs csatornákat és eszközöket mindig az adott program jellemzőihez igazítjuk. Aktív kapcsolatot ápolunk a hazai szaksajtó képviselőin túl az általános, a gazdasági és az életmóddal foglalkozó médiafelületek munkatársaival is, így sajtómeghívók kiküldésével támogatni tudjuk az utólagos beszámolók megjelenésének lehetőségét.

Sajtótájékoztató, portfóliókóstoló, study tour + -

Mind a vendéglátói, borkereskedelmi és szakoktatói, mind a szakmai, általános, gazdasági és életmód-újságírók körében folyamatosan bővülő kapcsolatrendszert építettünk ki. Ennek köszönhetően egy sajtótájékoztató, portfóliókóstoló vagy study tour kapcsán nemcsak a tervezési és a lebonyolítási feladatokat tudjuk elvállalni, hanem a meghívottak listájának összeállításában is támogatást nyújthatunk.

Fotóanyag összeállítása + -

Szerencsések vagyunk, mert a gasztronómiai fotózás legtehetségesebbjeivel dolgozhatunk együtt, így a témának megfelelően tudjuk a megfelelő fotóst ajánlani attól függően, hogy palack-, étel-, rendezvény-, táj- vagy portréfotózásra van szükség.

Private Communication szolgáltatás + -

Éves tervezésen alapuló sokrétű szolgáltatás szoros kapcsolattartással, ami kiterjed a partner esetében többek között az olyan feladatokra, mint a honlap frissítése, a hírlevelek összeállítása és kiküldése, a közösségimédia-felületek kezelése, borleírások készítése és study tour/portfóliókóstoló szervezése.

Ide jöhet a könyvről kép, szöveg, gomb, bármi…

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyre szabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!”


Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor weboldalunkat meglátogatod. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmedet, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogod tudni kielégítően használni.

Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor weboldalunkat meglátogatod. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmedet, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogod tudni kielégítően használni.

Összes tiltása
Összes engedélyezése