Barion Pixel

Fontos online marketingtrendek

Amellett, hogy folyamatosan érdemes arra figyelni, hogy nekünk személyesen mi működik és mi nem, felgyorsítható a tapasztalatszerzés, ha időről időre annak is figyelmet szentelünk, mi történik szerte a világban, milyen irányzatok vannak éppen feljövőben vagy lecsengőben. Nézzünk pár olyan témát, amelyek fontosak voltak tavaly, és ez várhatóan így lesz idén is!

Többcsatornás megközelítés

2017-re teljességgel kicsúcsosodott az a trend, hogy az emberek párhuzamosan több csatornán keresztül informálódnak. Mára végképp elmúlt az az időszak, amikor elég volt kitenni egy hírt a pincészet honlapjára, és nyugodtak lehettünk, hogy a fogyasztók értesülnek majd róla. Napjainkban az üzenetünk célba juttatásakor mindig több csatornában kell gondolkodnunk: a honlap mellett ott a hírlevél vagy a közösségi médiafelületek. A tartalom összeállításakor pedig ne feledkezzünk el az egyes felületek speciális igényeiről: míg az Instagramon egy jó kép a kiindulópont, addig a hírlevelünkben a minket ismerő törzsvásárlóknak szóló bensőségesebb hangvétel működhet.

Élő bejelentkezések előresorolva

A Facebook és a YouTube csapata is sokat dolgozott azért, hogy minél többen élő videókkal hozzák közel a felhasználókhoz a világot. Azzal, hogy az ún. live videókat előresorolják ezek a felületek, arra bátorítják a magánszemélyeket és a céges felhasználókat is, hogy élőben jelentkezzenek be számukra fontos, érdekes helyszínekről, eseményekről.

A mobil mindenek előtt

Az utóbbi évtized állandó trendjének mondható az okostelefonok egyre fokozódó jelenléte online életünkben. Ma már kis túlzással elmondhatjuk, ha a honlapod nincs mobilra optimalizálva, akkor az olyan, mintha nem is lenne. És ennek nemcsak akkor van jelentősége, ha a mobilozók a böngészőben rákeresnek egy oldalra, hanem már a keresőmotorok organikus találatai esetében is, hiszen a Google egyre kevésbé ad ki eredményként nem mobilra optimalizált oldalt. Tisztában kell lenni ezen túl azzal is, hogy a kérdést nem elég letudni azzal, hogy a programozótól reszponzív oldalt kérünk, a következő lépést az okostelefont használók fejével való gondolkodás, az ő fogyasztói élményeik alapján átgondolt, szinte önálló oldal elkészítése jelenti.

Tartalommarketing

Több éve tart már az a trend, hogy az olyan márkáknak is, mint egy borászat, érdemes saját tartalmat előállítani. A fiatalabb generációt, amely a tévé és a számítógép mellett nőtt fel, hirdetési tartalmakkal már sokkal nehezebb befolyásolni, a pincészet által vezetett blog, szerkesztett hírlevél vagy akár videó azonban képes belülről megmutatni a céget, és ez hitelessé, autentikussá teheti az üzenetátadást. Fontos abban is gondolkodni, hogy a tartalommarketingbe nemcsak a saját anyagok tartoznak bele, de ide sorolható egy, a közönségünk számára véleményformáló újságíró vagy blogger véleménye is.

Tóth Adrienn

Ide jöhet a könyvről kép, szöveg, gomb, bármi…

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyre szabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!”


Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor weboldalunkat meglátogatod. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmedet, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogod tudni kielégítően használni.

Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor weboldalunkat meglátogatod. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmedet, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogod tudni kielégítően használni.

Összes tiltása
Összes engedélyezése