Barion Pixel

Legyen képed hozzá!

Ugyan az előző részben már a fotók feldolgozásával foglalkoztunk, most mégis visszatérünk az alapokhoz, hiszen fontos szabály, hogy ha egy fotó nem sikerült, akkor azon a filterek sem segítenek, míg egy jól elkapott pillanat utólagos módosítás nélkül is látványos lesz.

Mivel magam is csak a lelkes amatőrök táborához tartozom, ezért megkértem Pályi Zsófiát, a Fiatal Fotóművészek Stúdiójának vezetőjét, több pályázat díjazottját, hogy segítsen hasznos tanácsokat adni a borászok számára. Zsófinak már ebben a témakörben is van tapasztalata, hiszen a Szekszárdi Fotós Alkotótábor szakmai vezetőjeként végigfényképezte a borvidéket a szüreti időszakban, így személyesen is megélte a bor születésének egyik fontos pillanatát.

„Ha témát választunk, akkor érdemes megmutatni, hogy a dűlőink, a sorok, a tőkék mennyire más arcukat mutatják a különböző évszakokban. Látványos lehet, amikor frissen hullott hó fedi, vagy amikor mélyvörösbe hajlanak a levelek. Talán egy borásznak ez nem túl izgalmas téma, de a borkedvelők így még közelebbinek érzik magukhoz a termelőt, hiszen ott vannak vele a szőlőben, még ha virtuálisan is. Keressük a rendhagyó fényviszonyokat és a gyorsan elillanó napszakokat! Különös hangulatot adhat a tájnak és a szőlőtőkéknek egy hajnali szórt fény vagy a lemenő nap súroló fénye.

legyen_keped_hozza_1200

Ha már palackba került a bor, és csendéletet készítünk róla, érdemes hangulatot teremteni köré pohárral, egy-két falatkával, odaillő kiegészítővel. Személy szerint én nagyon kedvelem a felülnézeti perspektívát, de ha másban gondolkodunk, akkor se felejtsünk el a képmező egészében gondolkodni. Habár mindig a borra fókuszálunk, a frappáns háttér megválasztása sem utolsó. Összességében kerüljük a zavaros képelemeket, és egy letisztult kompozícióra törekedjünk. Olyanra, amiben azért akad még némi felfedeznivaló!

Azt gondolom, hogy a Facebook és az Instagram épp olyan felületek, ahol kicsit többet is mutathatunk a borászatról a „hivatalos” képeken túl. Ilyenkor a kívülálló szeret picit bepillantani a hétköznapokba: hogyan zajlik a családi élet a szőlő körül, milyen a hangulat a szüretelők között, vagy kire jutott épp a csömöszölés. Végeredményben ezek az élményképek közelebb hozzák a bort is a szemlélődő poharához.”

Amikor elkészült a hangulatot leginkább visszaadó kép, akkor van értelme megosztani a borászat közösségimédia-felületein. Ezek fortélyairól is ejtünk majd szót a jövőben, addig is érdemes nyitott szemmel járni, sokszor a borász számára mindennapos témák a legnépszerűbbek a fogyasztói között.

Burai László

Ide jöhet a könyvről kép, szöveg, gomb, bármi…

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyre szabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!”


Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor weboldalunkat meglátogatod. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmedet, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogod tudni kielégítően használni.

Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor weboldalunkat meglátogatod. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmedet, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogod tudni kielégítően használni.

Összes tiltása
Összes engedélyezése