Hat út a borturizmusban

A modern borturizmusról szóló cikksorozatunk előző részében az ezzel foglalkozó vállalkozásokat alapvetően három nagyobb kategóriába soroltuk. Az IWINETC konferencián előadó Felicity Carter javasolta ezt, mielőtt borturisztikai stratégiánk kialakítása keretében kiválasztanánk a hat út egyikét. Ezekről az alábbiakban olvashatunk.

Az első lehetőség, hogy a hozzád érkező turisták számára alapvetően a bor áll a középpontban. Azért érkeznek, hogy bort kóstoljanak, és te is ezzel csalogatod őket magadhoz.

A második opció a desztinációs pincészet létrehozása. Ez a boros vállalkozás azért működhet jól a turisztikai iparban, mert van egy másik fontos vonzerő a helyszínen. Erre lehet példa egy olyan dél-afrikai borászat, amely szafariprogramok kiegészítéseként működhet, ha pedig magyar példát keresünk, ide sorolható egy olyan pincészet, amely profitálni tud a Balatonra áramló utazók közelségéből.

Harmadik és negyedik kategóriaként azt határozta meg az előadó, amennyiben az adott vállalkozás együttműködésbe kezd kiegészítő jellegű partnerekkel, például éttermekkel, kézművesekkel, élelmiszeripari termékek készítőivel vagy pont magával a konkurenciával, azaz más borászatokkal, regionális szervezetekkel, és e tevékenység keretében kíván előrelépni.

Ötödik lehetőségként dönthetünk úgy, hogy elsődleges prioritásnak azt tekintjük, hogy a borászat, a borvidéken töltött idő élményét vigyük közel a fogyasztóhoz. Ahhoz nem kell még rendszeres borivónak sem lenni, hogy valaki élvezzen egy pikniket a szőlősorok között, viszont egy különleges nap után a jövőben akár másképp is gondolhat a borra.

A hatodik út pedig az, hogy a szakmai szervezetekkel és a kormánnyal együttműködve valósítsunk meg egy országos vagy borvidéki stratégiát. Ennek kapcsán mindkét fél részéről fontos a nyitottság és az együttműködési készség.

Következő cikkünkben ezekkel az utakkal foglalkozunk részletesebben.

Tóth Adrienn

Modern borturisztika cikksorozat:
1. rész Modern borturizmus
2. rész A borturizmus kategóriái
3. rész Hat út a borturizmusban
4. rész Borturizmus luxus kategóriában is
5. rész Az együttműködés ereje
6. rész Borbár modell a közösségi bormarketingben
7. rész Hogyan mutassuk be a terroir-különbségeket?
8. rész Közösségi bormarketing stratégia Ausztráliában
9. rész Apró ötletek – hogyan javíthatsz borturisztikai szolgáltatásaidon

Ide jöhet a könyvről kép, szöveg, gomb, bármi…

Ez az oldal cookie-kat használ. Nekünk, a Wineglass Communication-nál fontos az adataid védelme. A honlapunk szolgáltatásaink biztosítása, a felhasználói élmény javítása és a látogatottságának mérésére, hirdetéseink eljuttatása érdekében sütiket és más követő megoldásokat használ. Bizonyos adatokat hozzájárulásod esetén átadunk külső partnereknek, például a Google-nek.

Az „Elfogadom az összes sütit” gomb megnyomásával egyszerre tudsz hozzájárulást adni az összes cookie lefutásához.

Ha szeretnéd, Te magad is eldöntheted az „Adatvédelmi beállítások” linkre kattintva, mihez járulsz hozzá, és át tudod nézni a részleteket az Adatkezelési tájékoztatónkban. Későbbiekben is változtathatsz, a bal alsó sarokban található fogaskerékre kattintva.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyre szabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!”


Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor weboldalunkat meglátogatod. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmedet, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogod tudni kielégítően használni.

Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor weboldalunkat meglátogatod. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmedet, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogod tudni kielégítően használni.

Összes tiltása
Összes engedélyezése