Barion Pixel

Apró ötletek – hogyan javíthatsz borturisztikai szolgáltatásaidon

Nincs óriási költségvetésünk, hogy komoly fejlesztéseket, komplex kampányokat folytassunk, de mégis szeretnénk jobbá tenni a vendégélményt? A modern borturizmust taglaló sorozatunk záró cikkében következzen néhány tipp, amelyekkel olcsón érhetünk el eredményeket.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy alkohollal dolgozunk, még ha a bort szeretjük is más kategóriába sorolni. Ezért fontos, hogy minden kóstolóhelyszínen álljon rendelkezésre kiöntő. Ez szerte a világon a mai napig hiányzik, pedig fontos, hogy a vendégek ne érezzék magukat rosszul amiatt, hogy köpnek vagy kiöntenek.

Merítsünk ihletet azokból a közösségi étkezésekből, amelyek egyre gyakoribbá válnak Észak-Európában, és amelyek egy asztalhoz ültetnek egymás számára korábban ismeretlen embereket. Igazán egyedi és autentikus élményt nyújthatunk általuk.

Gondoljunk a kicsikre, valamint azokra a felnőttekre, akik vezetés vagy más ok miatt nem fogyaszthatnak alkoholt. Több újvilági borvidéken, különösen Dél-Afrikában manapság mustkóstolót kínálnak a gyerekeknek.

A gyors, ingyenes wifi kapcsán nem egy általunk fizetendő költségre kell gondolni, hanem arra, hogy amennyiben ez rendelkezésre áll, a marketingmunka egy részét maguk a vendégek végzik el. Bejegyzést írnak, képet töltenek fel az aktuális élményeikről. Valamint a közösségimédia-stratégiának ki kell terjednie azokra a látogatókra is, akik már hazautaztak.

Sokan elfeledkeznek róla, pedig döntő jelentőséggel bír a személyzet oktatása. Ha nem maga a borász vezeti körbe a vendégeket, fontos, hogy olyan szakemberről gondoskodjon, aki egyaránt választ tud adni a bonyolultabb kérdésekre, de közérthetően mutatja be a pincét a mélyebb boros tudással nem rendelkező fogyasztóknak is. Ha pedig külföldi csoportokat is fogadunk, elengedhetetlen a nemzetközi borvilágban való jártasság, és a nyelvtudás.

Tóth Adrienn

Modern borturisztika cikksorozat:
1. rész Modern borturizmus
2. rész A borturizmus kategóriái
3. rész Hat út a borturizmusban
4. rész Borturizmus luxus kategóriában is
5. rész Az együttműködés ereje
6. rész Borbár modell a közösségi bormarketingben
7. rész Hogyan mutassuk be a terroir-különbségeket?
8. rész Közösségi bormarketing stratégia Ausztráliában
9. rész Apró ötletek – hogyan javíthatsz borturisztikai szolgáltatásaidon

Ide jöhet a könyvről kép, szöveg, gomb, bármi…

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Szeretnénk minél személyre szabottabb élményeket és szolgáltatásokat nyújtani a weboldalunkon és azon túl is. Ezért használunk un. sütiket és követőkódokat, és ezért adunk át bizonyos adatokat külső partnereknek. Ezeknek a funkcióknak egy része, amik a rendszer üzemeltetéséhez szükséges, azonnal elindul, egy másik részét viszont Te tudod szabályozni ezen a felületen az egyes kategóriákban, amelyeknél a nevekre kattintva meg tudod nézni a részleteket. További információkat az Adatkezelési tájékoztatónkban találsz. Arra kérünk, segítsd a munkánkat, és kattints az [ÖSSZES ENGEDÉLYEZÉSE] gombra!”


Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor weboldalunkat meglátogatod. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmedet, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogod tudni kielégítően használni.

Ezek a cookiek az oldal működéséhez szükségesek. Automatikusan elindulnak, amikor weboldalunkat meglátogatod. Kivételes esetekben a büngészőkben tilthatók le, de felhívjuk a figyelmedet, hogy oldalunkat ezek nélkül a sütik nélkül nem fogod tudni kielégítően használni.

Összes tiltása
Összes engedélyezése